Antonis úr

Egyszer volt, hol nem volt a vén görög utcákon élt egy Antonis nevű ember, akit mindenki szeretett...

Szép régi görög dal.

Szöveg/zeneíró Manos Hadjidakis
Franciául beszélő: Melina Merkuri 

Régen történt már, hogy Antonis úr

a kertben élt egy korsóval és ággyal

és sok-sok borral.

Két kék szeme volt, kócos haja,

régi ruháin mindig  egy virágot viselt.

Oh, Antonis úr, hogy szeretünk téged,

nézzük veled a csillagokat,

számoljuk neked a tüzeket, míg az eső jő.

És mindig megfeledkezünk dühödről,

kóborlunk együtt, mint a madarak,

s gyermekként nevetünk rajtad, mikor imádkozol.

Antonis úr siet, hogy aludni térjen,

mert éjjel az álmaiban emlékezni akar

mindarra mit sohasem élt.

Álmaiban él ő, de az éjszaka elszáll,

s a nappal szomorúan találja őt.

De egy éjjel Antonis úr nyugodni tér,

s mikor felébredünk, várjuk őt, hogy az ajtajához jöjjön.

De Antonis úr nem jön többé elő már a kertjébe sem,

hiszen azt akarta, hogy örökké az álmában éljen.